Nyelvkritika

Leonardo

Kezembe került egy vázlat.
Leonardo rajza.
Rugós szerkezettel járó
óra látszik rajta.

Szegény öreg – pár száz éve –
fejét azon törte,
mint járjanak lankadatlan
a mutatók körbe ?
Ugyanis a rugóerő
egyre inkább csökken,
az idő meg nyilvánvalón,
nem lassul le közben.

Az ötlet, bár zseniális,
a szerkezet kényes.
Így tán sosem lenne óra
működésre képes.
Nem írom itt le pontosan,
mit látni a képen,
csupán azt, hogy elszorult a
szívem ahogy néztem.

Szegény, hogyha tudná, hogy ma
nagy tömegben készül
óra, amely pontos minden
mozgó darab nélkül ...!

Új életre kelteném az
ősz mestert, ha tudnám,
s végigvezetném a jelen
csodáinak útján.
Bár nem tudom, hol kezdeném,
biztos vagyok benne,
kicsit úgy mutatnék mindent,
mintha enyém lenne ...

Vagy tán itt jár már közöttünk ?
Föltámadott újra ?
És e varázs-mondatokat
írja éppen ujja,
melyeket már leírt egyszer
művének végére,
és melyektől az embernek
jéggé fagy a vére:

„Olvasó, élvezd a munkám.
Csodálattal töltsön,
mert én bizony nagyon ritkán
járok itt a Földön  !”

Gyimóthy  Gábor,

Bagno di Romagna, 1984. VIII. 18.